3. fejezet
Szabina még magyarázott nekem, aztán amikor befejezte, Hanna felől érdeklődtem Sárának.
- Sára, nem tudod mi van Hannával?
- De, tudom. Bár, nem biztos, hogy tőlem kénem megtudnod. Őszintén, nem nagy tragédia, de lehet neked rossz lesz. Nem is lehet. Biztos.
- Na?
- Hanna elment egy másik suliba.
- Most?! 8.-ban?! Miért?! És nekem miért nem mondta el? Csak te tudod?
- Apját áthelyezték egy másik városba, Debrecenbe. És, igen, csak én tudom. Sajnálom - paskolta meg a vállam. Egy szomorú mosolyt erőltettem magamra, és azt mondtam, hogy "köszi"-t és lerogytam Kata előtti padra, Dávid mellé.
- Mi a baj? - kérdezték szinte egyszerre.
- Tudjuk. Vagyis én tudom. - mondta Dávid
- Én is. - helyeselte Kata. - Neked, hogy, hogy nem mondta el? - válaszképp csak vállat rántottam.
Dávid is meg akart vigasztalni, de ekkor egy tanár lépett be. Az biztos nem a mi tanárunk, még csak nem is láttam a suliban.
- Jó reggelt gyerekek! Takács Levente vagyok, Takács tanár úr-nak szólítsanak kérem! Én az új osztályfőnökük vagyok. Kovács tanár úr-t áthelyezték, n meg új tanár vagyok itt.
- Jó napot - mondtuk egyszerre.
- Kezdjük az órarend-el. - és kezdőzhetett az 1 óra unalom.
Beszéltünk ugye az órarend-ről, az év közbeni versenyekről, és az osztálykirándulásról.
Azt hittük, hogy soha nem szabadulunk ki innen, de a csengő ismét megmentett.
A tanár végignézett rajtunk, majd bólintott. - Rendben. Következő óra a történelem tanárral lesz, Őt ismerik már. Viszont látásra.
- Viszont látásra - nyögtünk fel.
Elővettem az uzsis dobozom és megettem a kekszem. Mindig azt eszem először.
- Te - kezdte Dávid - Nagyon hiányzik? - tudtam kire gondol. Hannára.
- Dávid, Ő a legjobb barátnőm. Persze, hogy hiányzik, nem is kicsit.
- Akarod, hogy meghívjalak egy fagyira délután.
Elnevettem magam. Egy fagyival akar vigasztalni.
- Kaphatsz olyan nagy rolettit is. Tudod, a 100 ft-osat - mosolygott, és a kezével mutogatott, hogy mekkora.
- Rendben, köszi - mosolyogtam én is, és beleharaptam a kekszembe.
Végignéztem az osztályon. Kata olvasott, Sára az új barátnőjével beszélgetett, a fiúk hülyültek, Mira Márkra ragadt, Noémiék kicikiztek másokat, és én Dáviddal beszélgettem. Ez az uzsonna szünet, de csak páran ettek. Előkészítettem a töri cuccom, és elkezdtem rajzolgatni. Állítólag nagyon szépen tudok, legalábbis sokan dicsérnek, már országos versenyen is voltam, ott 2. helyezést értem el.
Most egy balettozó lányt rajzoltam egy táncteremben. Dávid fölém hajolva nézte, hogy mit csinálok.
- Jó lesz.
- Köszi.
Épp a balettcipőjét dolgoztam ki, mikor becsöngedtek. A táskámba vágtam a füzetem, és vártam még bejön a tanár. De nem jött be.
- Na?
- Hanna elment egy másik suliba.
- Most?! 8.-ban?! Miért?! És nekem miért nem mondta el? Csak te tudod?
- Apját áthelyezték egy másik városba, Debrecenbe. És, igen, csak én tudom. Sajnálom - paskolta meg a vállam. Egy szomorú mosolyt erőltettem magamra, és azt mondtam, hogy "köszi"-t és lerogytam Kata előtti padra, Dávid mellé.
- Mi a baj? - kérdezték szinte egyszerre.
- Tudjuk. Vagyis én tudom. - mondta Dávid
- Én is. - helyeselte Kata. - Neked, hogy, hogy nem mondta el? - válaszképp csak vállat rántottam.
Dávid is meg akart vigasztalni, de ekkor egy tanár lépett be. Az biztos nem a mi tanárunk, még csak nem is láttam a suliban.
- Jó reggelt gyerekek! Takács Levente vagyok, Takács tanár úr-nak szólítsanak kérem! Én az új osztályfőnökük vagyok. Kovács tanár úr-t áthelyezték, n meg új tanár vagyok itt.
- Jó napot - mondtuk egyszerre.
- Kezdjük az órarend-el. - és kezdőzhetett az 1 óra unalom.
Beszéltünk ugye az órarend-ről, az év közbeni versenyekről, és az osztálykirándulásról.
Azt hittük, hogy soha nem szabadulunk ki innen, de a csengő ismét megmentett.
A tanár végignézett rajtunk, majd bólintott. - Rendben. Következő óra a történelem tanárral lesz, Őt ismerik már. Viszont látásra.
- Viszont látásra - nyögtünk fel.
Elővettem az uzsis dobozom és megettem a kekszem. Mindig azt eszem először.
- Te - kezdte Dávid - Nagyon hiányzik? - tudtam kire gondol. Hannára.
- Dávid, Ő a legjobb barátnőm. Persze, hogy hiányzik, nem is kicsit.
- Akarod, hogy meghívjalak egy fagyira délután.
Elnevettem magam. Egy fagyival akar vigasztalni.
- Kaphatsz olyan nagy rolettit is. Tudod, a 100 ft-osat - mosolygott, és a kezével mutogatott, hogy mekkora.
- Rendben, köszi - mosolyogtam én is, és beleharaptam a kekszembe.
Végignéztem az osztályon. Kata olvasott, Sára az új barátnőjével beszélgetett, a fiúk hülyültek, Mira Márkra ragadt, Noémiék kicikiztek másokat, és én Dáviddal beszélgettem. Ez az uzsonna szünet, de csak páran ettek. Előkészítettem a töri cuccom, és elkezdtem rajzolgatni. Állítólag nagyon szépen tudok, legalábbis sokan dicsérnek, már országos versenyen is voltam, ott 2. helyezést értem el.
Most egy balettozó lányt rajzoltam egy táncteremben. Dávid fölém hajolva nézte, hogy mit csinálok.
- Jó lesz.
- Köszi.
Épp a balettcipőjét dolgoztam ki, mikor becsöngedtek. A táskámba vágtam a füzetem, és vártam még bejön a tanár. De nem jött be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése